A NÁTHA KEZELÉSE

A nátha gyógyítására Magyarországon éventközel 5 millió doboz orrcseppet használunk, amely 55 ezer liternek felel meg, amelyre összességében mintegy 6 milliárd forintot költünk.

 

Vírusos eredetű nátha esetén javasolt az orrváladék alapos és gyakori eltávolítása, ami történhet pl. orrfúvással, orrmosással vagy csecsemők esetében orrporszívózással. Ezáltal az orrjáratok szabaddá válnak, a tünetek és panaszok csökkennek, valamint a gyulladás terjedésének lehetősége is korlátozódik. A mosás során eltávolítjuk a közös orrjáratban lévő váladékot, a környezeti szennyező anyagokat (korom, diesel, pollenek), ezáltal tehermentesítjük az orrnyálkahártyát, és az alkalmazásra kerülő orrcseppek hatékonyabban, gyorsabban, nagyobb felületről szívódnak fel. Emellett még használhatunk nyákoldót, köptetőt, vitaminkészítményeket, szükség esetén láz- és fájdalomcsillapítót. is. Javasolt még az ágynyugalom.

Bakteriális eredetű nátha esetén a diagnózis felállítása a klinikai kép és a tünetek alapján általános fül-orr-gégészeti vizsgálat keretében történik. A terápiában az orrcseppek, orrspray használata mellett az antibiotikum alkalmazása áll az első helyen. Javasolt a gyakori orrmosás is.

A sűrű, tapadós orrváladék – mindnyájan tapasztalhattuk már – higítás nélkül szinte kifújhatatlan. Kialakult nátha esetében ezért rendkívül fontos az orrváladék fellazítása, hogy orrfújással, gyermekek esetében orrszívással a váladék könnyedén eltávolítható legyen. A tengervizes orrspray megkönnyíti a váladék kiürítését, közben táplálja és nedvesen tartja a nyálkahártyát. Az orrváladék rendszeres eltávolításával megelőzhetőek a másodlagos betegségek is, melyek gyakran az orrban és az arc üregeiben rekedt váladék szövődményeként alakulnak ki, mint pl. középfül- vagy arcüreggyulladás, de előfordulhat hörghurut, tüdőgyulladás is. A pangó nyák ugyanis tökéletes táptalajt biztosít kórokozók felülfertőzése számára. Elengedhetetlen tehát az orrváladék folyamatos és alapos eltávolítása.

A KOCKÁZATOKRÓL OLVASSA EL A HASZNÁLATI ÚTMUTATÓT, VAGY KÉRDEZZE MEG KEZELŐORVOSÁT!
Richter Gedeon Vegyészeti Gyár Nyilvánosan Működő Rt.

A termék alkalmazásával kapcsolatos információkról a medinfo@richter.hu címen érdeklődhet.

Document ID: KEDP/DAE9BA, Lezárás dátuma: 2023.10.11.